Első megközelítésben semmi: a két szót a köznyelv szinonimaként használja. Árnyalataiban azonban igen sok eltérést találhatunk. A homoszexualitás műszót az orvostudomány termelte ki 1869-ben (egy Benkert nevű magyar találmánya). A görög 'homosz' (azonos) és a latin 'sexus' (nem) szavak összekapcsolódásából származik, és megalkotójának szándéka szerint lehetővé tette az azonos neműek közötti kapcsolat objektív, tudományos igényű megközelítését, kivonva azt a büntetőjog és az erkölcsteológia felségterületéről. Vagyis használatával a pederasztia, természetelleni fajtalanság, szodómia stb. bűnét felváltotta a homoszexualitás mint betegség.

Ezzel párhuzamosan fokozatosan kezdetét vette a melegek önreflexiója. A XX. század első felében Európában is, Amerikában is mind több szórakozóhely, egyesület született, megteremtve az alapját annak, amit ma melegmozgalomként ismerünk. E törekvések kialakították az önmeghatározás igényét is, így került át a köztudatba az angol gay szó, ami eredetileg vidámat jelentett, mára viszont a homoszexuális férfiak döntő többségben így emlegetik magukat, s ezt a szóhasználatot vette át a heteroszexuális társadalom is. E szó mentes nemcsak a büntetőjogi, hanem az orvostudományi felhangoktól is, ami annál is inkább szerencsés, mert 1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság deklarálta, hogy a homoszexualitás nem tekinthető betegségnek, 1991-ben pedig a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) tette magáévá ezt a felismerést, és iktatta ki a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X. kiadásából a homoszexualitást.

A magyar meleg szó hangulatában és használatában nagyjából az angol gay megfelelőjének tekinthető. Érdekessége, hogy A magyar nyelv értelmező szótára 1979-ben már említi a 'meleg' szót, „bizalmas" kifejezésként kezelve, azonban így magyarázza: homoszexuális nő. A kilencvenes évek elején, amikor a hazai melegmozgalom elindult, a szó egyaránt vonatkozott a férfiakra és a nőkre (l. pl. Háttér Baráti Társaság a Melegekért). Azonban - nyugati mintára - a nők megfogalmazták az önálló öndefiníció igényét, ezért beszélünk mind gyakrabban „meleg és leszbikus" mozgalomról vagy Meleg és Leszbikus Fesztiválról.

Az egyes emberre vonatkozóan a különbséget nehéz tetten érni. A megoldás a titkolózás-önelfogadás fogalomkörében kereshető, de nem lehet rámutatni egy fázisra, ameddig valaki homoszexuális, onnantól kezdve viszont meleg. Ha azt mondjuk, hogy melegnek nevezzük azt a homoszexuálist, aki életét önmagával megbékélve meri szervezni nemi irányultságának megfelelően, akkor - bár kivételt pillanatok alatt lehet találni - talán nem tévedünk nagyot.

Külön szempont, hogy a meleg szó annyiban előnyösebb a homoszexuálisnál, hogy nem hordozza magában szükségszerűen a szexualitás gondolatát. Hiszen a homoszexualitás nemcsak a kifejezett szexuális tevékenységre korlátozódik, hanem az ember teljes életét meghatározza (csakúgy, mint a heteroszexualitás). Nem szerencsés egy embert a maga egészében (munkájában, vallásában, egészségében, kikapcsolódásában, hobbijában stb.) olyan szóval meghatározni, amely - tévesen - azt sugallja, hogy életében a hét 168 órájából 168 a szexről szól.